Távlati tervek - új helyszín

There are no translations available.

HFT vonalon a következő évek mozgalmasak lesznek, 2020-ban Európa Bajnokságot, 2021-ben Világbajnokságot rendez a Szövetség Magyarországon.

Az elnökség a HFT szakvezetéssel együtt keresett egy erre alkalmas, világszínvonalú helyszínt. A Debreceneni Arborétum volt az elsődleges jelölt, mert ez már bejáratott helyszín és több hazai, valamint nemzetközi verseny került megrendezésre. Sajnos a helyi  vezetés nem támogatja a nagyobb létszámú rendezvényeket a jövőben, ennek ellenére remélhetőleg kisebb versenyek megrendezésére továbbra is lesz lehetőség.

Hasonló méretű és adottságú helyet keresve a ravazdi (Magyalosi) lőtér is látókörbe került, ahol rendkívül pozitívan álltak a field target versenyek rendezése mellé és így esetleg hosszú távon is lehetőség lesz arra, hogy egy gyönyörű új helyszínnel bővüljenek a hazai versenyzési helyszínek.

A 2020-as EB-t a Szövetség a Magyalosi lőtéren szeretné megrendezni, mivel egy 45 hektáros, lőtérnek alkalmas területről van szó. Nem utolós szempontként nem kell fizetni területhasználati díjat, sőt még helyi erőforrást és támogatást is kap a Szövetség.

Szóval így készüljetek,

A szövetség szeretne a nagy nemzetközi verseny előtt is rendezni kisebb, hazai, akár nemzetközi versenyt, hogy kicsit "otthonosabban" mozogjunk a pályán, versenyzők is megismerjék a területet, valamint a megrendezésre kerülő EB és VB szervezésére is még több gyakorlatot, tapasztalatot szerezzen a Szövetség.

 

facebook

Shooting Calendar

Mo Tu We Th Fr Sa Su
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
export
Naptári események exportálása
iCal formátumban (Google naptár, Outlook, stb.)
2020 eseményei
2020 April eseményei

Recent forum topics

Copyright © 2020 Magyar Field Target Szövetség. All Rights Reserved.
Joomla! is Free Software released under the GNU/GPL License.