Weihrauch Kupa 2019
Idén ismét megrendezésre kerül a Weihrauch Kupa a Balatonfűzfői Lövész Egylet és a Nimród-Derringer Fegyverbolt közös rendezésében.
Az eseményre minden érdeklődőt szeretettel várnak a rendezők.
Távlati tervek - új helyszín
Friday, 02 August 2019 08:28
HFT vonalon a következő évek mozgalmasak lesznek, 2020-ban Európa Bajnokságot, 2021-ben Világbajnokságot rendez a Szövetség Magyarországon.
Az elnökség a HFT szakvezetéssel együtt keresett egy erre alkalmas, világszínvonalú helyszínt. A Debreceneni Arborétum volt az elsődleges jelölt, mert ez már bejáratott helyszín és több hazai, valamint nemzetközi verseny került megrendezésre. Sajnos a helyi vezetés nem támogatja a nagyobb létszámú rendezvényeket a jövőben, ennek ellenére remélhetőleg kisebb versenyek megrendezésére továbbra is lesz lehetőség.
Hasonló méretű és adottságú helyet keresve a ravazdi (Magyalosi) lőtér is látókörbe került, ahol rendkívül pozitívan álltak a field target versenyek rendezése mellé és így esetleg hosszú távon is lehetőség lesz arra, hogy egy gyönyörű új helyszínnel bővüljenek a hazai versenyzési helyszínek.
A 2020-as EB-t a Szövetség a Magyalosi lőtéren szeretné megrendezni, mivel egy 45 hektáros, lőtérnek alkalmas területről van szó. Nem utolós szempontként nem kell fizetni területhasználati díjat, sőt még helyi erőforrást és támogatást is kap a Szövetség.
Szóval így készüljetek,
A szövetség szeretne a nagy nemzetközi verseny előtt is rendezni kisebb, hazai, akár nemzetközi versenyt, hogy kicsit "otthonosabban" mozogjunk a pályán, versenyzők is megismerjék a területet, valamint a megrendezésre kerülő EB és VB szervezésére is még több gyakorlatot, tapasztalatot szerezzen a Szövetség.
Tarolt a magyar Field Target csapat az EB-n
Monday, 08 July 2019 19:26
2019. július 2-6 között került megrendezésre a Field Target Európa-bajnokság Görögországban, az Olümposz lábánál elhelyezkedő Pyrgetos-ban. Összesen 10 magyar versenyző vett rész a megmérettetésen, ahonnan sikerült elhozni mindkét Európa-bajnoki címet, és további kiváló eredmények is születtek.
A PCP kategóriában két magyar versenyző is dobogóra állhatott: Sutyinszki István lett az új Európa-bajnok, második helyen pedig Sas Ferenc végzett.
A PCP csapatversenyt a magyar válogatott nyerte, megelőzve a második helyezett német és harmadik helyezett bolgár csapatot. A válogatott tagjai:
Kozma Ferenc (Vasnyúl FTE)
Nyilasi Csanád (BFLE)
Sas Ferenc (PVLK)
Sutyinszki István (Hercules SE)
Szilágyi Adrienn (PVLK)
Szilágyi Kristóf (PVLK)
Szilágyi Sándor (PVLK)
A PCP ifjúsági korcsoportban Nyilasi Csanád állhatott a dobogó legfelső fokára.
A rugós kategória Európa-bajnoka Fejes Tóth István lett, az 5. helyen Tóth Ferenc végzett.
A rugós csapatversenyben a magyar válogatott a 3. helyen végzett, az első helyet a német, a második helyet pedig a litván csapat szerezte meg. A magyar válogatott tagjai:
Dr. Békési László (DTSE)
Fejes Tóth István (DLSE)
Tóth Ferenc (Hercules SE)
Ezúton is gratulálunk a magyar versenyzőknek!
Közgyűlési meghívó 2019.05.18.
Wednesday, 01 May 2019 17:44
MAGYAR FIELD TARGET (TEREPLÖVÉSZ) ORSZÁGOS SPORTÁGI SZÖVETSÉG
M E G H Í V Ó
Tisztelt Tagunk!
A M.F.T.O.S.SZ. Közgyűlését 2019. május 18-án, szombaton, a tatabányai Városi Lövészklub lőterén (2800 Tatabánya, Fürdő u. 47.) 14 óra 30 perc kezdettel tartja, az FT MK Kupa 2 fordulója után.
Napirendi pontok:
- Elnökségi beszámoló a 2018. évben végzett munkáról, gazdálkodásról, működésről,
- Ellenőrző Bizottság jelentése 2018. évről,
- Éves munkaterv, éves költségvetés elfogadása,
- 2018. évi beszámoló elfogadása,
- Egyebek.
Megjelenésére feltétlenül számítunk!!!
Szövetségünk alapszabályának értelmében az egyesületi tagság jelenléte szükséges a fenti napirendi pontok tárgyalásához!
Felhívjuk kedves Tagunk figyelmét, hogy amennyiben nem jelenik meg a Közgyűlést 60 perc múlva ismételten összehívjuk és a Közgyűlés a jelenléte nélkül lesz határozatképes!!!
A megismételt Közgyűlés ideje: 2019. május 18. 15 óra 30 perc
A megismételt Közgyűlés helye: tatabányai Városi Lövészklub lőterén (2800 Tatabánya, Fürdő u. 47.)
A megismételt Közgyűlés napirendi pontjai azonosak az eredeti közgyűlésével.
A Közgyűlésen a megjelentek számára kötelező képviseleti meghatalmazásokat kitölteni, melyet az egyesületet vezető bíróságon bejegyzett személynek kell aláírnia. A formanyomtatvány szintén a weboldalunkról tölthető le.
Budapest, 2019. május 1.
Sporttársi üdvözlettel:
Bognár László elnök
Szavazati jogok:
Alpokalja Lövészegyesület |
1 |
Balatonfűzfői Lövész Egylet |
1 |
Bihari Lövészklub |
1 |
Budai Lövész Egylet SE |
1 |
Cívis Lövész Sportegyesület |
1 |
Dabasi Tereplövész (Field Target) Sportegyesület |
1 |
Debreceni Lövészsuli Sport Egyesület |
3 |
Hercules Fiai Honvéd SE |
3 |
Honvéd Arrabona Sportegyesület |
2 |
Káposztásmegyer FC Sportegyesület |
3 |
MTTSZ Miskolci Vasutas Sportlövő Egylet |
1 |
Nyíregyházi Polgári Lövész Egyesület |
1 |
Püspökladányi Városi Lövész- és Tömegsportklub |
2 |
Rumcajsz Lövész Egylet |
1 |
SASSZEM Sportlövész Egyesület |
1 |
Sitmar LTD Lövész Tömegsport Egyesület |
1 |
Üllői Lövészklub |
1 |
Városi Lövészklub Tatabánya |
3 |
Vasnyúl Field Target (Tereplövész) Egyesület |
1 |
Visegrádi Erdész-Lövész Klub |
1 |
Összesen |
30 |
Elnökségi ülés 2019.01.22. jegyzőkönyv
Wednesday, 23 January 2019 20:27
Tisztelt Sporttársak,
az ülés jegyzőkönyve az alábbi linken érhető el: ülési jegyzőkönyv
Elnökség
Elnökség ülés 2019.01.22.
Friday, 18 January 2019 00:00
Tisztelt Sporttársak!
Az MFTOSZ elnöksége 2019. január 22-én, kedden 19:30 órai kezdettel elnökségi ülést tart. Az ülés Skype konferencia formájában kerül megrendezésre.
Az ülésre meghívom az elnökség tagjait, valamint az Ellenőrző Bizottság elnökét.
Az ülés nyilvános.
Az ülés tervezett napirendi pontjai:
- A 2019-i évi FT VB-n való részvétel megbeszélése
- A törvényszéki bejegyzés hiánypótlás
- Egyéb benyújtott javaslatok
Az elnökségi ülésre megtárgyalandó javaslatot a Szövetség tagegyesületei nyújthatnak be a képviselőjükön keresztül. A javaslatok az alábbi email címek valamelyikére kérjük eljuttatni.
Bognár László This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Sipka Péter This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
Németh Zsolt This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it
2019. január 17.
Üdvözlettel,
Bognár László
Elnök
Versenyengedély megújítás
Friday, 04 January 2019 12:17
Tisztelt Sporttársak,
Elsősorban Boldog Új Évet Mindenkinek!
Mivel új versenyévet kezdünk, ezért mindenkinek szükséges megújítania a versenyengedélyét.
Ezt a következő linken tehetitek meg:
Vesenyengedély igénylése/megújítása
Megújítás esetén ha valaki esetleg nem tudná az engedélye számát, azt itt ellenőrizheti:
2018-ban engedéllyel rendelkezők
Mindenkinek eredményes versenyzést kívánunk 2019-ben!
Elnökség
More Articles...
Page 7 of 20
«StartPrev12345678910NextEnd»Shooting Calendar
Mo | Tu | We | Th | Fr | Sa | Su |
---|---|---|---|---|---|---|
27 | 28 | 29 | 30 | 1 | 2 | 3 |
4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 |
10
2023. December 10.
Mikulás verseny (7,5J) Püspökladány Árnyas Thermal Camping és Üdülőpark
Rendező: Püspökladányi Városi Lövész- és Tömegsportklub
Versenykiírás
|
11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 |
17
2023. December 17.
Évadzáró Fémvad vadászat Tatabánya, városi lőtér
Rendező: Városi Lövészklub Tatabánya
Versenykiírás
|
18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 |
25 | 26 | 27 | 28 | 29 | 30 | 31 |

2023 December eseményei
Recent forum topics
- 2023. November 05. 19:33 Évadzáró Fémvad Vadászat 2023.12.17. Tatabánya (AirArms)
- 2023. October 30. 20:21 HFT Slovak Open 28. - 29.10.2023 Skýcov (serpa)
- 2023. October 02. 22:00 HFT Slovak Open 28. - 29.10.2023 Skýcov (serpa)
- 2023. October 01. 20:21 Turul Kupa 3. záró forduló Fémvad Vadászat (AirArms)
- 2023. September 20. 14:03 Turul Kupa 3. záró forduló Fémvad Vadászat (AirArms)
- 2023. September 09. 13:45 Falcon X50 FT (AJ74)
- 2023. September 03. 18:09 HFT-FT verseny Tatabánya (AirArms)
- 2023. August 06. 09:52 HFT-FT verseny Tatabánya (AirArms)
- 2023. July 17. 18:13 Steyr Lg110+Falcon x50 (Mjolnir30)
- 2023. July 17. 18:11 Steyr Lg110+Falcon x50 (Mjolnir30)
- 2023. July 02. 18:29 FT MK 4.forduló Turul Kupa 2. forduló (AirArms)
- 2023. June 09. 18:15 Air Arms Tx200,Lukasz Parsley stock+ Falcon x50,10-50 x60 (Mjolnir30)
- 2023. June 06. 13:25 Air Arms Tx200,Lukasz Parsley stock+ Falcon x50,10-50 x60 (Mjolnir30)
- 2023. June 05. 22:17 Air Arms Tx200,Lukasz Parsley stock+ Falcon x50,10-50 x60 (Mjolnir30)
- 2023. June 05. 22:15 Air Arms Tx200,Lukasz Parsley stock+ Falcon x50,10-50 x60 (Mjolnir30)
- 2023. June 05. 11:06 FT MK 4.forduló Turul Kupa 2. forduló (AirArms)
- 2023. May 04. 18:22 Air Arms TX 200 (FTi)
- 2023. April 16. 21:57 HFT Magyar Kupa-2.forduló és Turul Kupa-1. forduló 2023 (AirArms)
- 2023. April 08. 15:03 Puskatok (hétésfél)
- 2023. March 28. 19:23 HFT Magyar Kupa-2.forduló és Turul Kupa-1. forduló 2023 (AirArms)